Mertek nagyot álmodni a románok: „tágra nyitották a kaput” a korrupció előtt

Innentől nem lesz nyilvános az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozata.

Innentől nem lesz nyilvános az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozata.
Orbán Viktor köszöntőbeszédével elindult a 2025-ös CPAC Hungary. Összefoglalónk!
„Vannak olyan magyarok, akik azon dolgoznak, hogy egy vasat ne kapjunk” – jelentette ki a miniszter.
Molnár Ferenc „Caramel” egy egészen új arcát mutatta be a nagyérdeműnek.
„Fogd meg a söröm” – zárta bejegyzését a publicista.
Ordítással szerintem még senki nem jutott el az emberek szívéhez.
Krzysztof Bosak, a Szejm alelnöke és a Konföderáció társelnöke exkluzív interjút adott Szilvay Gergely kollégánknak.
Itt nem személyi kultusz épül, csak a lengedező gabonamező varázsolta el a magyarok gondját-baját vállain cipelőket.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elárulta, hogy mi a nagyobbik kormánypárt sikereinek a titka.
Ruszin-Szendi Romulusz sem úszta meg.
„Ez Lengyelország, nem Brüsszel” – fogalmazta meg a véleményét Grzegorz Braun.
Stockholm elítéli a Pride-ot érintő korlátozásokat.
„Így már érthető a probléma, ugye?” – tette fel a költői kérdést a miniszterelnök politikai igazgatója.
Dugjuk a fejünket a politikamentes homokba, abból nem lesz baj! Ugyan, miért ne jelenthetett volna meg Magyar Péter?
Kik álltak a harmincöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom mögött? Mennyire valóságos a Securitate tovább élő hálózata? Kik irányítják a háttérből a mai román politikai folyamatokat? Barabás T. János külügyi szakértővel beszélgettünk.
„Ez egy interjú volt, nem egy politikai manifesztum” – jelentette ki a történész.
Bár a menüsor mindenkinél eltérő volt, de abban egyetértettek, hogy ezek a napok a családról és a pihenésről szólnak.
Most úgy látja, Magyar Péterre fog szavazni, de ha úgy adódik, őt is el kell majd takarítani.
„Akkor a kormány terrorszervezetnek minősítheti a haladó sajtótermékeket” – fogalmazott válaszában a publicista.